2016. augusztus 31., szerda


Szindbád


Szindbád az óceánok
örök vándora,
nyugtalan hánykolódik
és nincsen otthona.

Csak egy csillag vezérli,
sodródik szüntelen,
amíg azt el nem éri,
soha meg nem pihen.

Kalóz-lelkét bezárta,
- őrzi hét lakat -
az aranykulcs szívéhez
egy kagylóban maradt.

A tenger mélye rejti,
egyszer majd partot ér,
és örök vándorlása
akkor tán véget ér.

2016. augusztus 29., hétfő


Szilas Ildikó: Tóparton

Hullámok hullámokkal csevegnek,
megmerítem a kezem benned
hűs vizű tó - ujjaimról ezüstcseppek
peregnek, lehullanak, majd elmerülnek,
még csobbanásuk sem hallható...
Dombok mögött a Nap vérvörös
korongja kél, zizeg minden levél
- rád gondolok - hű társaim csak
ti vagytok, aranyló hajnalok...
Minden nyugodt, most - szívem is -
nem lázadok, fával, fűvel, folyó vízével
egy vagyok: a Mindenség apró kis része,
és lelkem minden tévedése enyém,
 - most kimondhatom -
aztán csönd lesz megint, a szavak
elnémulnak ajkamon...
Ma még enyém a kéklő égbolt,
a csillagok, a jel szívedben,
a láng szemedben: az is én vagyok,
enyém a vers, az új mesék, 
varázslatos dalok, s ha mégsem
találom helyem, lelkem lelkedben
megpihen, nálad otthon vagyok...


2016. augusztus 27., szombat



Szilas Ildikó: Itália

Ahol kékebb a kék,
s a tenger ragyogó smaragd,
ahol gyermekek nevetését
visszhangozzák hófehér falak,
virággal ringó csónakok
úsznak a csatorna vizén,
s galambok repkednek
a város főterén…
Nyitott ablakból dallam száll,
egy leány integet, sirály-csapat
köröz a háztetők felett,
leander-bokrok illatát hozza
felém a szél, s ahol minden
egyes kavics titkokról mesél.
Itália…
érett habzóbor gyanánt
kortyolgatom neved,
emlékeimben fölmerülsz,
mint azúrkék sziget…

2016. augusztus 26., péntek


Ősz


Csillogó arany ősz -
nyírfáknak ékszere...
mint lányhaj omlik alá
a fűz, és megannyi rege
szálldos - susog a lomb
alatt, míg jő az alkonyat
narancsvörös a vérjuhar,
megannyi hangulat...
a tűztövis bogyói közt
fázósan bukdácsol a szél,
és dalra kél a vén dió,
zörög a sok levél...
Aludj - aludj csak néma
kert, én őrzöm álmodat,
míg hólepel borítja el
a csupasz ágakat...
álmodd - álmodd a szép
tavaszt, most alszik a
vetés - hintázó hópelyhek
alatt az újabb ébredést...

2016. augusztus 25., csütörtök


Vers a szeretetről


Ha tűz a Nap, árnyékot tartok föléd,
ha dideregsz, tüzet gyújtok neked -
elűzöm sötét árnyékaidat, és kölcsönadom
szárnyaimat, hogy repülni tudj, ha a
tiéd elveszett... ha elakad hangod,
énekelek helyetted, és könnyeidnek
kristály-cseppjeit összeterelgetem, s
majd erősebben dobog szívem, amíg
zsibongva tér vissza ereidbe az élet -
ha csüggedsz, hitem segítsen téged,
mert ez a szeretet: segítő kéz, vigyázó,
féltő szemek...

2016. augusztus 23., kedd

Szilas Ildikó: Egyiptomi álom

Talán királynő voltam
Egyiptomban és te a
férjem: szerelmem, Napom,
fivérem - szemembe loptad
ezüstös fényét csillagoknak,
hajnalsugarát a Napnak:
Ámon Ré őrködött felettünk,
mosolygott, amikor egymásra
nevettünk, én kezedbe adtam
virágzó hajtását egy lótusz-
ágnak, hófehér gyolccsal
vetettem meg ágyad, s egy
zizegő pergamenre verset
írtunk mi ketten – kezed
kezemben - éjszaka együtt
hajóztunk a Nílus vizén, két
éji vándor: te meg én, s
mikor feljött a Hold, még a
szél is szerelemről dúdolt:
láttuk a Boldogság fénylő
sugarát egymás szemében, s
most itt e kőbe zárt pillanat
- örök időkig őrzik a falak -
itt, ezen a képen...





Tusrajz

 

Legyező? Toll? Madárkarom?
Sötét jelek gyöngyház
papírlapon: sorok közé
bekódolt üzenet, félig
hunyt szem, mely
titkot rejteget - nyitott
tenyérből felröppenő
madár - ezer talány,
mi megfejtésre vár...
homlokra vésett finom
barázda, pillangók tánca.
Két szín csupán: fehér
és fekete, benne az
Élet minden színe:
a vágy hívó, sürgető
szava, nyár csillogása,
tél hava, egymás alá
rajzolt kottafejek, s
a dallamot ki érti meg?
Ezüst tavon flamingó
énekel, s a kép lassan
életre kel...




2016. augusztus 21., vasárnap

Fordított világ
Fordított országban minden másképp volt,
Itt nem a nadrágra kerül rá a folt,
Hanem a nadrágot varrják rá a foltra,
S minden kutya sétál, ahelyett, hogy futna…
A macska nem kergeti meg az egeret,
S a biciklis postás nem hoz levelet,
Helyette a levél hozza ki a postást,
És a sarki boltban nem árulnak kolbászt,
Léc helyett kolbászból van a kerítés,
Nincsen kapu rajta, csak egy kicsi rés…
Ajtó helyett ablakon másznak be a népek,
S kimennek a kertbe, ha nyugovóra térnek,
Az utcákon mindenki hátrafele jár,
Megfordulni nem szabad - ez itt a szabály…
Halványzöld az égbolt, kék színű a rét,
Visszafelé terelik a folyó vizét,
Hátrafele úsznak vízben a halak,
S mindig az a győztes, aki lemarad,
I-Ááá! - zik a ló, a szamár meg nyerít,
Mekeg a malac, a kecske meg visít…
Iskolába járni gyereknek tilos,
Nem járhat a busz és áll a villamos,
És ami a legjobb az egész dologban,
Ebédnél a fagylalt első a sorban,
Utána még csokoládé és cukor jöhet,
Spenótot és főzeléket senki nem ehet,
Egész nap csak játszunk, nincsen tanulás,
Fordított országban minden oly csodás!

(Hogy vidámabban kezdődjön az iskolaév!)







Szilas Ildikó: Az ablaknál…

Ablakon legördülő cseppek:
áttetsző, víz-színű patak,
tisztára mosdat mindent:
reményt, csalódást, vágyakat,
minden nyugodt… az eső
halkan, egyhangúan kopog,
egy másik ablaknál te is,
ugyanazt hallgatod: 
a kottát együtt írtuk, a
vers most is zenél, s ha 
másik dalt dúdolgat
nekünk az őszi szél,
néha még halljuk azt
a régi dallamot, s egy 
vízcsepp harmatán az
emlék átragyog…

2016. augusztus 19., péntek

Szilas Ildikó: Szabad vagy

Helyezd rá kezed a Világ ütőerére,
és hallgasd: hogy dobog...
lázasan vergődik, vadul száguld
a vére, de te meggyógyíthatod,
hisz jól látod, miért vergődik,
mitől nagybeteg - költő vagy
tollad a fegyvered - ajkadon
fáklyaként világítanak, sötét
homályban is utat törnek a szavak,
az Igazság világítja meg utad,
erőt adsz, új reményt,
új hitet - mert szabad vagy -
s lelkedet senki és semmi nem
veheti meg...

2016. augusztus 13., szombat

Szilas Ildikó: Nyárutó


Javában tombol még a nyár,
perzsel, tikkaszt a lángja, de
színeit betette már az ősz
kosarába: egy-két ecsetvonás
megjelent a fákon, s behunyt
szempilláim mögött is látom
a párás fény-ködöt, amott a tó
fölött, rózsás pírját az alkonyi
égnek - villódzó fények -
szunnyadó parazsán a nyár
elhamvad, és az utolsó sugár
bearanyoz még Földet és Eget:
búcsút intenek égre feszülő,
felhőt hasító szárnyak, széttépve
csönd-fátylát a nyárnak
felröppen torkukból az ének, a
bizonyosság, hogy visszatérnek:
s hitüket nem töri meg száz
vihar sem vad óceán felett,
hisz vár az otthon, az elhagyott
fészek, s új tavasz jő - mert
ez az Élet...

Álmodtam...


Álmodtam... rólad... azt álmodtam:
nincs holnap, csak ma van - szürke,
ködös, bizonytalan - homályba hullanak
a fények, a tavasz elaludt, s a télnek
nem lesz vége soha... a Boldogság
Aranykapuja bezárult örökre - mi
kívül maradtunk, s didergő szívünkre
jeges fátyolt terít az éj: mondd, 
mit tegyek, hogy ne félj?
Ajkamon elhalnak a hangok - némák,
mint törött üvegharangok - fázom...
összehúzom magamon lelkemet: kopott
kabátom... egy csöppnyi láng világít
még szememben, sugarától szívedben
talán lüktetni kezd az ér - zsibbadt
tagjaidba az élet visszatér - azt
a fényt elküldöm neked, hogy 
hinni tudj, hogy élj...

2016. augusztus 12., péntek

Szerettem volna


Szerettelek volna ismerni, mint gyermeket,
fára mászni, fűben rohangálni veled -
lepkét kergetni, virágot szedni a réten,
elbújni tündérmesékben - felfedezni új, és
újabb csodákat, szivárványfényből építeni
várat, szívem titkait elmondani neked, ha
bántanak, együtt sírni veled, és álmodozva
hallgatni dalod - bizakodva várni a holnapot:
őszinte szívvel, csillogó szemekkel, nem
sejtve azt, hogy fel kell nőni egyszer, mert
véget ér az álom, s oly kegyetlen az élet,
akkor szerettelek volna ismerni téged,
mikor nem ismerted még a bánatot: igazi,
ártatlan gyermekkorod...

2016. augusztus 11., csütörtök


Nyár végi búcsúzó
 

Folyó partján a Nyár tűnődve
ballagott, végigsimítva
virágok szirmain, szelíd
mosollyal búcsúzott:
még néhány izzó percet
hátrahagyva
föltekintett a Napra,
hajába tűzte sugarát, s
a fák egymásra hajló lombjai
alatt lassan sétált tovább...
Narancsvörös ruhája lebbent,
majd eltűnt hirtelen, hogy
megjelenjen újra zöld
leveleken - hullámok
fodrain aranylón csillogott, s
egyre halkult az ének, amint
távolodott...
Lába nyomát a Tél friss
hóval fújta be, alatta
megzizzent az ősz
tarka levélszőnyege.
Ha hűvös szél zörgeti
házad ablakát, a Nyár még
most is énekel: hallod dalát?

2016. augusztus 10., szerda


Vízesés

... befagyott vízesés ...
a rohanás jégbe zárt pillanata
Lélek - Idő-kapuja 
itt minden csepp mozdulatlan
várakozás: jég-alakban 
a csend morajló hangokat
teremt: víz robaját, Élet zaját
egyszer majd boldogan 
zúdul alá a mederbe
szikrázó, fehér kövekre
és szalad... szalad... akár
egy csillogó patak, de
most nem más, csak
egy jégbe zárt
... pillanat ...

2016. augusztus 9., kedd



Szilas Ildikó: A csend tava

Csend-tóba hálót merít az éj,
szél-hárfáján az ősz zenél
- varázslók fejedelme -
mint bíborszínű kelme
omlik le falakról a repkény,
fák lombjai közt keresném
a nyár utolsó üzenetét,
s a szél gondtalanul
tépi szét az álmokat...
Fekete ablakkeretben
hófehér függöny lebben
- még hajnal sem dereng -
mint alvó madár puha szárnya
végigsimítja vállamat az
éj sötét árnya...
Tinta-kék égi tóba lassan
csordogál a csillagok
ezüst folyója: minden
csillag egy-egy sziget,
talán egy most született,
és fénye még nem rajzolt
jelet az égre, s ami ott
pulzál fejed fölött, talán
már rég kihunyt, elköltözött,
de sugarát még ott őrzöd
szívedben, és lángja
visszatükröződik szemedben,
némán is beszél...
Csend-tóba hálót merít az éj,
szél hárfáján az ősz
zenél... zenél... zenél...

2016. augusztus 8., hétfő



Ha lehetnék...

Ha lehetnék,
fehér pillangó lennék...

nem tarka, pompázatos,
nem fekete: gyász-szalagos
nem harsogó vörös,
nem lila köntösös,
csak egyszerű, fehér
- akár a hó, akár a tél -
lehulló tollpihe,
mit elsodor a szél... 

2016. augusztus 6., szombat

Reggeli gondolatok


A függöny kéken lebben
- ez is jó most -
a csendben ujjaim közt
átszűröm a Napot...
félálomban a reggel
pulzáló erekkel ébred,
mint rózsás hajnalok,
a nyugalom, mely körbevesz:
monoton csepegő eresz,
friss kenyér illata, s
a fákat mosdató eső
egyhangú, halk ritmusa
- a létezés -
reggeli, meghitt zajok,
múlt és jelen most eggyé
válik bennem, az élet
ott zenél fülemben,
én hallgatok...

2016. augusztus 3., szerda

Szilas Ildikó: A patak két oldalán


A patak két oldalán átbólogat egymáshoz
fűz és platán: ág-karjaik hajlongva vágynak
egy ölelést, csak arra várnak.

Míg madárszárnyon repülnek az évek,
árnyékaik lassan összeérnek…

A híd korlátján áthajol, még ott időz valahol
az emlékezet, és vízbe hullajt  néhány levelet,
amit az Idő magával sodor.