Szilas Ildikó: Csak a csend...
Csak a csend…
nem kell most más,
az ajtón néma koppanás,
halvány, villanó fények,
eltűnt, s visszatérő
remények…
Csak a csend…
és újra hallom,
míg lábujjhegyen
közelít az alkony,
behunyt szemmel is látom,
tovalibbenő ifjúságom…
Csak a csend…
kihunyó parazsát érzem,
mint el nem
múló csodát, mesékben,
a lélek vergődik, lázad, de
soha nem törik meg a varázslat…
Csak a csend…
a hangok tiszták,
szomjazó lélegzetem isszák,
és rád találnak
sodródó verssorok…
Csak a csend…
hangtalan árnyékod vagyok.